A sepsiszentgyörgyi Conico építkezési K.F.T. 1992-ben alakult 14 magánszemély társulásával, mint teljes magántőkével rendelkező vállalat, amely a sok éves tapasztalattal rendelkező brassói Ipari Építkezési Trösztből vált le.
A cég vezetőségét 5 személyből álló Ügyvezetői Tanács képezi, melynek tagja a vállalat kereskedelmi igazgatója is.
A tényleges vezetést a következő személyek biztosítják:
Vezérigazgató: Szőcs Gyula mérnök,
Technikai igazgató: Domokos József mérnök,
Kereskedelmi igazgató: Găzdaru Ionel közgazdász.
A cég folyamatos fejlődése során, saját alap- és szállítóeszközökkel, székhellyel és termelői bázissal gyarapodott. A termelői bázis a következőkből áll: beton és habarcs-előállító állomásból, előregyártott épületelemeket készítő telepből, vasbeton készítő és szerelőműhelyből, zsalukészítő műhelyből, lakatosműhelyből, raktár és tárolási helységekből, nehéz-, közepes- és kisgépállományból bármely építkezési munkálatra, stb.
Az építkezések gyors és sikeres kivitelezése érdekében rendelkezésünkre áll az összes szükséges felszerelés és szállítási eszköz.
Az alkalmazott humán erőforrás hozzávetőlegesen 200 szakemberből áll, amelybe beletartozik 9 mérnök, 2 mester, 5 technikus, 1 közgazdász, 2 könyvelő és 8 közepes vagy felső oktatásban részesült tisztviselő is.
A vállalat rendelkezésére áll egy jól kidolgozott információs rendszer, amely lehetőséget ad, hogy a cég osztályai között gyors és hatékony működési kapcsolatok létezzenek.
A fő és másodlagos tevékenységek területén a vállalat bevezette a következő minősítéseket: EN ISO 9001:2008 SZABVÁNY SZERINTI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERT, EN ISO 14001:2004 KÖRNYEZETKÖZPONTÚ IRÁNYÍTÁSI RENDSZERT, OHSAS 18001:2007 MUNKAHELYI EGÉSZSÉGVÉDELEM ÉS BIZTONSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERT és SA 8000:2008 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI RENDSZERT.
1992-től napjainkig a vállalat jelentős építményeket valósított meg Kovászna megyében és az ország más területein is.
A sepsiszentgyörgyi Conico építkezési K.F.T az ügyfelek elvárásainak megfelelően gyors és pontos kivitelezést nyújt a munkálatok kiemelkedő minősége, a tehnológiai folyamatok jó szervezettsége és a megfelelő üzleti stratégia által.